Történetünk
E sorok írásakor egy negyedszázad, 25 év telt el a Papcsák Ügyvédi Iroda alapítása óta, így bizton kijelenthetjük, hogy pályafutásunk során széleskörű szakértelemre tettünk szert.
Az így megszerzett tapasztalat alapján valljuk, hogy biztos alappal rendelkezünk a magas színvonalú ügyvédi feladatok elvégzéséhez. Irodánk Budapest szívében, a Parlament közelében található, mely belső környezet megfelelő teret nyújt az eredményes, és szakszerű munkavégzéshez.
Munkatársaink közül számosan majd két évtizede magabiztosan szolgálják Irodánkat, és partnereinket. Köszönet illeti őket és természetesen a bennünket folyamatosan bizalommal kitűntető ügyfeleinket is.
Mint minden sikeres vállalkozás, Irodánk is eredményesen végzi el vállalt feladatait és hatékonyan dolgozza fel az esetleges nehézségeket. Piaci helyzetünket, szerepünket a változó jogi környezet, az átalakuló magyar gazdasági élet, és az elmúlt évtizedek ugyan érintik, de azt meg nem változtatták, ugyanazon emberi, baráti közösség végzi a mindennapokban ügyfeleink megkeresésére a feladatokat, mint akár tíz évvel ezelőtt. Természetesen lettek ez időszak alatt új kollégiáink is, akik hozzáállásukkal, és szakmai tudásukkal csak még erősebbé tették Ügyvédi Irodánkat. A kulcs az alkalmazkodásban és a képzésben, valamint az új gazdasági területek megismerésében van. Kollégáink számára folyamatosan biztosított a megváltozott jogi környezethez való alkalmazkodás, a képzés, ezzel is gazdagítva a szakmai felkészültséget.
Célunk mindenkor az volt, hogy Ügyvédi Irodánk tartós üzleti kapcsolatot teremtsen az ügyfeleivel. Meggyőződésünk, hogy ez csak akkor lehetséges, ha megbízható, kiszámítható, emellett szakszerű jogi közreműködést kínálunk ügyfeleink számára. Fontosnak tartjuk továbbá megbízóink részére a folyamatosság és a precizitás biztosítását, melyhez hozzátartozik a nagyfokú rugalmasság megteremtése. Természetesen a szükséges szakmai csapat mindig rendelkezésre áll, akik jelentős jogi, illetve más szakmai területeken elismert szakértői tapasztalattal rendelkeznek az előttük álló feladatok megoldásához.
Ügyvédi Irodánk a polgári és gazdasági jogi szakértelem mellett kimagasló tapasztalattal rendelkezik különösen a pénzügyi jogi, agrárjogi, finanszírozási tárgyú ügyek és a közbeszerzési eljárások kezelésével kapcsolatban. A magyar gazdaság fejlesztése - ide értve a magyar vállalkozásfejlesztés segítését, támogatását - mellett a társadalmi felelősségvállalást is szem előtt tartjuk. Ügyvédi Irodánk ügyfélkörébe a gazdasági élet eltérő területein, a legkülönbözőbb tevékenységeket végző hazai és külföldi szervezetek, vállalkozások, valamint társaságok tartoznak. Ügyvédi Irodánk munkatársai az oldalon megjelenített elérhetőségeinken örömmel várják érdeklődő új és régi partnereinket. Örömmel vesszük az együttműködési szándékot, a véleménykérést, valamint észrevételeiket!