Társadalmi felelősségvállalás

Ügyvédi Irodánk 

- annak vezetője és munkatársai - az alapítás óta folyamatosan, megszakítás nélkül fontos és kiemelt feladatnak tartja a hátrányos helyzetű térségek, társadalmi csoportok vagy egyének segítését, támogatását. Számtalan esemény történt, amire igazán büszkék lehetünk és amit mi magunk szerveztünk. Számos kiadvány, mű, tanulmány születéséhez nyújtottunk támogatást, vagy emeltünk emlékezésre, főhajtásra okot adó emléktáblát, szobrot, segítettünk fiatal tehetségeket a világ és a tudomány megismerésében, vagy csupán támogatást nyújtottunk arra érdemes és rászoruló személynek, családnak vagy közösségnek.

Tettük ezt mindig a Teremtőnek köszönő hálával és jó szívvel, mivel hiszünk közösségünk összetartó erejében, és abban, hogy magunk is - ugyan csekély módon - de igyekszünk a velünk élő világot élhetőbbé és jobbá tenni.

Támogatások 2023

Kedves Partnereink!

A Papcsák Ügyvédi Iroda életében fennállása óta hagyomány hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, egész­ségügyi-oktatási-nevelési, vagy egyéb szociális tevékeny­séget folytató intézmények támogatása, melyek finanszírozási problémákból vagy egyéb okokból adódóan nehézségekkel néznek szembe működésük során. Meggyőződésünk, hogy adni és támogatást nyújtani az arra rászorulóknak lehetőségeinkhez mérten erkölcsi kötelességünk.

Ebben az évben, hagyományaink folytatása képpen ismét jelentős anyagi támogatással segítettük a Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola működését.


Támogatások 2022

A Papcsák Ügyvédi Iroda életében fennállása óta hagyomány hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, egész­ségügyi-oktatási-nevelési, vagy egyéb szociális tevékeny­séget folytató intézmények támogatása, melyek finanszírozási problémákból vagy egyéb okokból adódóan nehézségekkel néznek szembe működésük során. Meggyőződésünk, hogy adni és támogatást nyújtani az arra rászorulóknak lehetőségeinkhez mérten erkölcsi kötelességünk.

Ebben az évben, hagyományaink folytatása képpen ismét segítettük a Fészek Gyermekvédő Egyesület munkáját, valamint a Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola működését támogattuk egy jelentős összeggel.

Kérjük Irodánk partnereit, hogy ha módjuk és lehetőségük van látogassanak el a feszekegyesulet.hu oldalra és támogassák az egyesület munkáját.

Nyíregyházi Egyetem

A Nyíregyházi Egyetem az egyetemért, az egyetemi polgárok ösztöndíjainak, így különösen a Kárpátaljai egyetemisták lehetőségeinek növeléséért, a szülőföld képzési színvonalának emeléséért az Egyetem Tiszteletbeli Polgára címet adományozta Irodánk vezetőjének, alapítójának. 

A szülőföld iránti elkötelezettség a legfontosabb egy ember életében. 

Büszke vagyok

Minden elismerés megtisztelő számomra, de az igazi megtiszteltetés az, ha tehetek Barátaimért, Honfitársaimért, Testvéreimért. Az, hogy ezt a munkát felismerik, és a közösségük tagjává avatnak számomra minden címnél többet ér.

Tegnap Csíkcsicsó település közössége adományozta számomra a Díszpolgári címet. Kérem a Teremtő segítségét ahhoz, hogy mindenben támogathassam Csíkcsicsó települést és tágabb környezetét, és hogy méltó maradhassak erre a megtiszteltetésre.

Barátsággal,

Papcsák Ferenc

Néhány példa támogatásainkra

... a teljesség igénye nélkül

Különleges könyvbemutató

Kalandok Barátságföldjén

Nagy büszkeséggel mutattuk be Márk-Csucsi Bence első mesekönyvét, ami a Konzervatív Műhely Alapítvány gondozásában jelent meg.

Civilek, diákok és kiskorúak kimenekítése az ostromlott Kijevből

Egy pozitív hír: Irodánk alapítója sok szervezéssel, és jelentős összeggel támogatta 107 kirgiz menekülő Kijevből történő kimenekítését, segítve a hazajutásukat Budapesten keresztül. Néhány üzletember összefogásával tudtunk buszokat bérelni a 68 felnőtt, (többségében nő), 5 diák, és 34 kiskorú számára.

A hosszú, fáradságos út után ezekben a percekben érkeznek Budapestre. Továbbindulásukig egy budapesti kollégiumban szállást és ellátást biztosítunk számukra. Innen Isztanbulon keresztül jutnak otthonukba.

Hálával tartozunk a Megváltónak, hogy részesei lehettünk a kimenekítésnek, és hogy mindannyian épségben juthatnak haza.



Hogyan legyek konzervatív

Hozzám hasonlóan sokakban támadhat az a gyanú, hogy a XX. század alapvetően a hazugságokról szólt. Kezdődött azzal, hogy minden, ami volt, ami működött, az rossz, tisztátalan és egy jobb világ megteremtésének akadályát képezi, ezért el kell törölnünk - türelmetlenebb elképzelések szerint az ezekhez ragaszkodó emberekkel együtt -, s helyettük az állandó haladás kényszeres lázában égve mindent újra ki kell találnunk. Az erre alapozott kísérlet szerintük olyan jól sikerült, hogy a század végén azt hazudták nekünk, hogy a történelem tulajdonképpen véget ért, a jók győztek, se tenni-, se látnivaló nincs már számunkra, megpihenhetünk. Azóta bő 30 esztendő telt el, s rá kellett ébrednünk, hogy a társadalommérnökök, a társadalmi igazságosság harcosai csak a gyanakvásunkat kívánták elaltatni, hogy a kényelem kultúrájának álcája alatt felforgathassanak és megváltoztathassanak mindent, ami számunkra egykor fontos volt. Először csak a szavainkra tették rá a kezüket, aztán a gondolatainkat kezdték cenzúrázni, végül már az érzéseinkre fájt a foguk, miközben szitokszóvá tettek mindent, aminek köze volt a hagyományhoz, a hithez, a konzervativizmushoz. Ma már ott tartunk, hogy egy klasszikus alkotás tisztelete, egy évszázadok óta bevált ruhadarab viselése, egy hagyományos étel elfogyasztása is politikai állásfoglalás-nak minősül, s alkalmanként dühödt támadásokat vált ki. Szégyellnivalóvá vált a jóra való sóvárgás, kívánatossá az értékek pusztítása és eljelentéktelenítése, a bűn pedig az erényt szólítja fel önigazolásra. Nincs hova hátrálnunk, ellentámadásba kell átmennünk!

Mindez kezdődhet akár egy könyvvel is, jelen esetben a XX-XXI. század egyik kiemelkedő, vállaltan konzervatív filozófusának, Sir Roger Scrutonnak "Hogyan legyek konzervatív" című alkotásának ma­ gyar fordításával. A mű a Konzervatív Műhely Alapítvány gondozásában kerül napvilágra, azzal a nem titkolt célkitűzéssel, hogy intellektuális iránytűt adjon mindazok kezébe - legyenek akár fiatalok vagy az érettebb korosztály képviselői -, akik szeretnék saját, konzervatív azonosságukat szabadon és méltósággal megélni, s ehhez keresnek szellemi muníciót, elméleti hátországot, egyfajta eszmei golyóálló mellényt. Az alapítvány víziója azonban itt nem áll, nem állhat meg, érveléssel, sehová sem vezető luftballonhámozással még soha nem nyertek háborút. Szükség van a mindennapi élet fogalmainak újra történő tisztázására, a hagyományos életvitel feltételeinek újrateremtésére. Fel kell zárkóznunk a Pozsonyi Ádám által megfogalmazott kívánalomhoz, s mernünk kell korszerűtlennek lenni, s erre bíztatnunk mindenkit, aki eddig nem mert nemet mondani az őrületben kiteljesedő korszellemre. Legyen ismét divat a vasárnapi ebéd, egy széles körben megült családi ünnep, egy klasszikus színházi előadás élvezete, a vers, az opera. Vissza kell szereznünk szavainkat, gondolatainkat, érzéseinket, mert jogunk van önazonosságunkhoz. Merjünk konzervatívak lenni!

Memoria dignus

A történelem iránt érdeklődő ügyvédként, az Irodánk alapítójaként az elmúlt évben sikerült megírnom és kiadnom egy füzetet (könyvet).
A kötet alapjául, egy az egyetemi éveim alatt írott és szerkesztett, a trianoni diktátum 70 éves évfordulójára, 1991-ben az egyetemi padokban készített dolgozat szolgált. Akkor tanáraim, Kovacsics József és Rónai András professzor urak biztattak a téma áttekintésére, és előadás tartására, valamint dolgozat készítésre.
A megjelent mű címe is az akkori egyetemi emlékezésre és a közös munkára vonatkozik a jeles mentoraimmal. A dolgozattal, amit a füzetem egyebként tartalmaz, részt vettem tanulmányi versenyen (OTDK) és szép eredményt értünk el.
A századik évforduló alkalmat adott arra, hogy a történéseknek egy eltérő változatával egészítsem ki a korábbi, azóta már ismert, publikált tényeket. Olyan megközelítést kívántam egy kisterjedelmű füzetben felvillantani, ami nem igazán volt eddig ismert, vagy az egyébként kiváló történetírók nem így tekintettek ezekre a személyekre, történésekre. A füzet 100 darab sorszámozott példányban jelent meg a magánkiadásomban.

Könyvkiadás, műfordítás

Irodánk alapítója a kezdetektől elhivatott támogatója különféle irodalmi, történelmi és jogi vonatkozású kiadványok létrehozásának, szerkesztésének, gondozásának.

Néhány példát szeretnénk itt bemutatni.

1993-2006


A Rétköz és Közép-Szabolcs Felemelkedésért Alapítvány közreműkődésével minden évben a szabolcsi térség iskoláiban tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerekek könyvajándékhoz jutottak. 


2007


Jótékonysági árverésen való részvétel a Suzuki szervezésében.


2009


A Rákos-mezei országgyűlések története, valamint a Végvárak Zuglóban kiadványok szerkesztése és megjelentetése. A példányokat a Széchenyi Könyvtáron túl az amerikai Kongresszusi Könyvtár is bekérte. A kötetek az Iroda támogatásával jöttek létre.


2010


A magyar kommunizmus áldozatai címet viselő kötet és konferenciasorozat megszervezése.


2010


A görögkatolikus egyház máriapócsi kegyhelyének felújítása során történő nagy összegű adomány, amely a közterület megújulását szolgálta.


2011


Tisza István néhai miniszterelnök szobrának felállításában való személyes közreműködés, valamint adomány. Irodánk vezetője tagja volt a Szoborállító Bizottságnak.


2012

A Vámbéry Ármin és más kelet kutatók emlékére szervezett expedíció és az abban való közreműködés. Támogatást nyújtottunk a Földgömb magazin számára, hogy hat magyar gimnazista fiatalember kijusson Kirgizisztánba és ott ismerkedjen a keleti világgal. Lefordításra került a Manasz c. őseposz, amely azóta több kötetet is megélt, azzal, hogy országaink vezetői is örömmel forgatják. Irodánk vezetője a Kirgiz kultúráért díjat is kiérdemelte a mű fordíttatásáért.


2013

Az újjászületett és megépült Bosnyák-téri Szt. Antal plébánia templomban harang adományozása, amely a Szt. István nevet viseli.


2014


 Közalapítvány támogatása


2015


Számítástechnikai eszközök és bútorok adományozása Kemecse és Demecser településeknek. Demecser-Borzsován a közösségi ház rendbetétele, és tecnikai eszközökkel történő felszerelése. 


2016


Kopjafa állításhoz támogatásnyújtás Salánk, kárpátaljai településnek.


2016


Beregszász és Huszt iskoláinak támogatása nagy értékű technikai berendezésekkel.


2017


Técső, a kárpátaljai Tisza melletti település református iskolája és kollégiumának támogatása nagy értékű eszközökkel.


2018


Székelykeve vajdasági (Szerbia) település iskolájának támogatása nagy értékű eszközökkel.

A magyarországi Tarpa településen működő oktatási intézmény támogatása.


2019


Tiszabökény, kárpátaljai település iskolájának nyújtott nagyértékű támogatás. 


2020


Egészségügyi dolgozókat segítő alapítvány támogatása nagy összeggel.